Erdély a Déli-Kárpátokon felől motoros túra 2019. július 24. és 30. között

ERDÉLY | ROMÁNIA | SZERBIA

 

Egy fantasztikus motoros túra Erdélybe, ahol mindig kék az ég és zöld a fű! Érintetlen tájak, vendégszerető emberek, fantasztikus ételek és az áfonya “likőr”! Ez Erdély legjava!


Mondhatjuk azt, hogy az Erdélyi motoros túránk az egyik legnépszerűbb. Mindig jó a társaság és fergeteges a hangulat. Ezt az idei évre is pont így tervezzük.

Erdély zöldellő vidékét idén is, mint minden évben Szerbia felől közelítjük meg. Bejárjuk a Déli-Kárpátok két legfelkapottabb hegyi útját, a Transzalpinát és a Transzfogarast. Elidőzünk egy kicsit a két legszebb száz városban is, Nagyszebenben és Brassóban. Megmártózunk a Szent Anna tóban, megnézzük Bálványosfürdőt, ellátogatunk Csángókhoz a Gyimesekbe és a Madarasi Hargitára. Bejárjuk székelyföld miden zugát. A túrát a legautentikusabb erdélyi faluban zárjuk, mégpedig Torockón a Székelykő lábánál.

Gyere velünk egy igazi kalandra a mesés Erdélybe, a Kárpátok zöldellő kertjébe!


Részletes napi program

1. nap: Palics (SRB) - Kladovo (SRB)

A motoros túra Palicsról (Szerbia) veszi kezdetét, és egy rövid autópálya szakasz után Újvidéken állunk meg, hogy elfogyasszunk egy igazi vajdasági reggelit. Innét mellékutakon haladunk Pancsova és Szendrő érintésével Galambóc váráig. A folyó a teljes szakaszán itt a legszélesebb, valamint itt  található a Vaskapu (Djerdap) szoros és nemzeti park bejárata is, mely szerintünk a Duna egyik legszebb szakasza.  A szoroson átkelve érjük Kladovo városát, ahol az éjszakát fogjuk tölteni.

 

2. nap: Klasovo (SRB) - Nagyszeben (ROM)

Romániába a Vaskapu vízi erőmű gátján áthaladva érkezünk meg. A napi szakasz első részében sorba haladunk át a nem igazán impozáns településeken, amik szinte egymást érik. Így érjük el a Déli -Kárpátok egyik legszebb útját, a Transzalpina utat, ahol a településsel együtt a forgalom is meg fog ritkulni. Ez az út szinte még új, csupán néhány éve adták át a forgalomnak. A napi szakasz végén a valamikori szász városba, Nagyszebenbe fogunk megérkezni. A szállásunk is itt lesz, így este lehetőség nyílig egy kis felfedező sétát tenni a városban.

3. nap: Nagyszeben (ROM) - Kápolnasfalu (ROM)

Reggel útnak indulunk a másik sokkal ismertebb hegyi útnak a Déli-Kárpátokban. Ez az út Transzfogarasi út, melynek mesés szerpentinjein felkapaszkodunk a hágó tetejére. Ott mindenki elkészítheti a kötelező fotókat, majd ugyan azon az úton melyen felmentünk le is ereszkedünk és Brassó felé vesszük az irányt. Itt teszünk egy jobb kanyart Törcsvár felé, hogy egy mesés szerpentinen ereszkedjünk le a másik szász városba, Brassóba.  Innét a Madarasi Hargita lábához megyünk ahol szállásunk Kápolnásfaluban, egy csodás panzióban lesz. Itt fogunk eltölteni 3 napot!

4. nap: Kápolnásfalu (ROM) - Kápolnásfalu (ROM)

Reggel útnak indulunk a Gyimesekbe, ahol a Csángók élnek. Itt megnézzük az 1000 éves határt és a Rákóczi vár maradványait. Visszafelé megnézzük Csíksomlyón a kegytemplomot, majd innét Kézdivásárhely felé vesszük az irányt, majd Bálványosfürdőn keresztül a Szent Anna tóhoz megyünk, ahol egy picit hosszabban időzünk el. Így aki szeretne nyugodtan megfürödhet a tóban. A folytatásban mellékutakon, kevésbé forgalmas helyeken fogunk mesés kilátás mellet Szentegyháza majd a szállásunk felé haladni.

 

5. nap: Kápolnásfalu (ROM) - Kápolnásfalu (ROM)

Ezen a napon a Libán tetőn keresztül Gyergyószentmiklós felé vesszük az irányt, majd a Hagymás hegységben a Békás szoros és a Gyilkos tó lesz az első úti célunk. A szorosban található bazárokban beszerezzük az éves adag áfonya “likőrt”, majd átgurulunk a Gyilkos tóhoz ahol elidőzünk egy kicsit. A folytatásban a Bucsin tetőn keresztül Szovátára megyünk, ahol megnézzük a híres Erdélyi fürdővárost, majd Korondon beszerezzük az összes szuvenírt. Majd visszatérünk szállásunkra, felkapaszkodunk a Madarasi Hargitára lábához Kápolnásfaluba. Este helyi ételek és pálinka kíséretében megbeszéljük a napi élményeket.

6. nap: Kápolnásfalu (ROM) - Torockó (ROM)

 

Ezen a napon búcsút intünk Székelyföldnek és egy kis kerülővel Segesvár felé tartunk érintve a Kelemen havasok lábát. Ezen a napon ismét varázslatos tájak kíséretében utazunk, Erdély egyik legautentikusabb települése, Torockó felé. Ez a falu Székelykő lábánál fekszik, és híres a hagyományőrzéséről.  Amennyiben időben érkezünk a bátrabbak megpróbálkozhatnak a Székelykő megmászásával. A félénkebbeknek kocsmatúrával szolgálhatunk!

7. nap: Torockó (ROM) - Ártánd (HUN)

 

Erre a napra meghagytuk, hogy a résztvevők döntsék el melyik irányba induljunk el haza. Lehetőségünk van Kolozsvár felé elindulni és ott megnézni a Mátyás szobrot, majd egy kis kitérőt tenni a Sárkányok kertje felé. Vagy pedig Pádis felé elindulni és egy kicsit barangolni még Erdély hegyei között. Ezt Torockón az utolsó Erdélyi vacsoránkon fogjuk megbeszélni!


Euro_icon_32 MOTOROS TÚRA RÉSZVÉTELI DÍJAI

twinMOTOROS - SAJÁT MOTORRAL
(Motoros 2 ágyas szobában megosztva valakivel)
€ 395
doubleMOTOROS UTASSAL - SAJÁT MOTORRAL
(Motoros és utasa francia vagy kétágyas szobában)
€ 710
singleMOTOROS EGYÁGYAS SZOBÁBAN - SAJÁT MOTORRAL
(Motoros egyedül egy szobában)
€ 475

Részvételi díj fizetési instrukciók és feltételek


Részvételi díj tartalmazza:

  • Szállást a túra teljes időszakára kiváló minőségű szállodákban (min. 3 csillag), a helyi jellegeknek megfelelően
  • Minden nap reggelit, összesen 6
  • Minden nap vacsorát, összesen 6
  • Egy igazi vajdasági reggelit az indulás napján
  • Autópálya használati díját a szerbiai szakaszon
  • Túra információs csomagot mely információkat tartalmaz az útvonalról, szállásokról
  • Ajándékcsomag
  • Túra vezetést


Nem tartalmazza a részvételi díj:

  • Baleset és utasbiztosítás
  • Üzemanyag
  • Személyes szükségleteket és minden olyan szolgáltatás mely nem lett felsorolva, hogy tartalmazza

bringYourOwn1 BÉRMOTOR LEHETŐSÉG

Nincs motorod de szeretnél részt venni ezen a motoros túrán? Ki szeretnél próbálni egy másik motort? Megoldjuk! Tudunk neked bérmotort biztosítani a túra helyszínén. 

Amennyiben ezen a túrán szeretnél bérelt motorral részt venni, mindenképpen kérj tőlünk előzetes ajánlatot az alábbi űrlap kitöltésével!

Bérmotor választása esetén annak költségét nem tartalmazza a fenti részvételi díj!

KATTINTS IDE ÉS KÉRJ AJÁNLATOT BÉRELHETŐ MOTORRA

TÚRAVEZETŐK TÚRAVEZETŐK

A jelentkezők létszámától függően (amennyiben a létszám megköveteli) 2 vagy több profi túravezetőt biztosítunk a motoros túra lebonyolítására!

KÍSÉRŐ AUTÓ SZOLGÁLTATÁS

Ezen a motoros túrán lehetőségünk van kísérő autót biztosítani, mely szállítja a csomagokat, technikai segítséget nyújt, stb. A szolgáltatás elindításához min. 6 motoros jelentkezőnek kell igényelnie azt a jelentkezéskor.

A kísérő jármű költsége megoszlik az azt igénylő résztvevők között! Pl. ha 10 motoros igényli akkor ennek a szolgáltatásnak a díja kb. 50 euró/fő lenne. Természetesen minél többen igénylik annál kedvezőbb az ára.

0. ESTI SZÁLLÁS A TÚRA INDULÁSA KÖZELÉBEN

Amennyiben igényelnél szállást az ún. nulladik estére, vagyis a túra indulása előtti éjszakára az indulása pont közelében, úgy abban az esetben ezt jelentkezéskor az űrlap kitöltésénél kényelmesen megteheted. Nincs más dolgod mint bejelölni, hogy igényelsz szállást és mi már intézzük is azt neked!

TÚRA JELLEGE TÚRA JELLEGE

EGYIRÁNYÚ TÚRA

RÉSZTVEVŐI LÉTSZÁM

A jelentkezők felső (max.) határa: 12 motoros  (Az utas nem számít bele!)


Min. 6 jelentkező szükséges a túra megrendezéséhez (Az utas nem számít bele!)
KATTINTS IDE A RÉSZTVEVŐK LISTÁJÁHOZ

Túra részletek

Dátum



Időtartam
7 nap / 6 éjszaka
7 vezetéssel töltött nap
Jelentkezési határidő
2019. Jun. 16.
Résztvevők
Min. 6 jelentkező szükséges a túra megrendezéséhez (Az utas nem számít bele!)
KATTINTS IDE A RÉSZTVEVŐK LISTÁJÁHOZ
Kezdete/Vége
Palics (SRB) / Ártánd (HUN)
Túra távja Túra távja
Teljes táv: kb. 2200 km
Napi szakaszok: 270 - 380 km
Napi átlag vezetéssel töltött idő 6 - 8 óra
Útvonal jellegeÚtvonal jellege
A teljes túra aszfaltozott úton vezet. Az útvonal főleg fő- és alsóbbrendű utakon vezet, kombinálva kanyargós hegyi és szerpentines szakaszokkal.
Szállás(ok)
Kiváló minőségű, kényelmes, komfortos szállodákban, helyi jellegeknek megfelelően. (Szállodák vagy panziók!)
Érintett látványosságok
Vaskapu szoros, Kazan szoros, Transzalpina, Nagyszeben, Törcsvár, Transzfogaras, Brassó, Csíki medence, Szent Anna tó, Gyimesek, Békás szoros, Gyilkos tó, Madarasi Hargita, Torockó
Ajánlott tudásszint
A teljes túra jó minőségű aszfaltozott úton vezet, enyhe ívű kanyarokkal, melyeket könnyű kezelni. Minimum 5000 kilométeres vezetői tapasztalat megléte szükséges.
TÚRA NEHÉZSÉGE: KÖNNYŰ
UTAK MINŐSÉGE: ÁTLAGOS
HEGYVIDÉK: 75%
SÍK TEREP: 25%
NAPI ÁTLAG LÁTVÁNYOSSÁG
TÖRTÉNELEMI/KULTÚRÁLIS NEVEZETESSÉGEK
Kinek ajánljuk ezt a túrát
Mindenkinek aki szeretné megismerni Erdély meseszép vidékét, azoknak is akik már jártak ott de visszavágynak! Ez a túra megpróbálja neked megmutatni mindazt amit egyszer ezen a vidéken mindenképpen látni kell! A legcsaládiasabb hangulatú túránk egyike!
Egyedi túra igény
Tetszik az általunk meghirdetett túra? De nem jó az időpont, vagy egyedül szeretsz nekivágni, esetleg a barátaiddal mennél egy másik időpontban? Nem gond! Csak kattints az alábbi linkre, töltsd ki az űrlapot, küld el és mi hamarosan felvesszük veled a kapcsolatot!